Titokzatos törvények (Tóth Krisztina : Párducpompa)

A határozott alkotói szándék a novellás kötetek összeállításánál nemcsak tetten érhető, de tudatosan kommunikált aktus volt eddig is Tóth Krisztinánál. A 2006-os Vonalkód esetén a vonal szó vált motívummá, amely minden egyes történet alcímében megjelent, s szisztematikusan tágította a megalkotott szövegek jelentésmezejét. A cím felidézte a fogyasztói társadalom tipikus információhordozó jelét is, így olvasztva össze az anyagi és szellemi tulajdonságok meghatározottságát életünkben.

A 2011-es Pixel egy-egy testrészre fókuszálva mesélt el történeteket. A testről szóló szövegek így váltak önálló szövegtestté. A Pillanatragasztó (2014) huszonöt novellája, az alkotói pálya huszonöt évére reflektált.

A most megjelenő Párducpompa kapcsolatot tart a 2009-ben megjelent Hazaviszlek, jó? címmel megjelent válogatott tárcákat tartalmazó kötettel, amennyiben itt is javarészt az online Vasárnapi Hírekben korábban publikált egy-egy szituáció, esemény alkalmával írt szövegeit olvashatjuk a szerzőnek. Az alkotói tudatosságot felfedezni vélem abban a tekintetben, hogy az író személye hangsúlyosabban jelen van a válogatott novellákban, feltehetőleg arra a tényre utalva, hogy a szerző ebben az évben tölti az ötvenedik életévét, s ebben a kötetben pontosan ötven novella, illetve tárca található.

A narrációt vizsgálva négyfajta beszédmódot különböztethetünk meg a szövegekben. Egyes szám első személyű elbeszélésmódban, annak három formájában és egyes szám harmadik személyű mindentudó elbeszélői pozícióban szólalnak meg a történetek. Az egyes szám első személyű elbeszélőmódban megszólaló szövegeket a szerint a szempont szerint csoportosíthatjuk, hogy a beszélő milyen viszonyban van az alkotó valódi személyével. Megkülönböztethetünk olyan egyes szám első személyű hangot, aki semmilyen módon nem köthető Tóth Krisztina személyéhez. A szöveg megkonstruált elbeszélője egy jól körvonalazható csoport tagja, társadalmi kondíciójáról az általa használt szociolektus árulkodik, ide tartozó szöveg a Számok című írás.

Az egyes szám első személyű elbeszélésmód másik két jól megkülönböztethető formája egy határozatlan és egy mindentudó elbeszélői pozíció. A jelölten megszólaló hang tudása korlátozott a világról, az általa ábrázolt alakok többnyire típusok, egy-egy csoport jellemző figurái. Az elbeszélt történetben a hangsúly az elbeszélő belső lelki-szellemi folyamatainak ábrázolásán van. Ehhez a csoporthoz tartoznak a Sötét égbolt, Bizsu, Troli, Pörgettyű, Huszonöt lépcső, Kiment a ház az ablakon, Leesett a tantusz, Belső kéménykár, Valakit megbüntetek!, Thriller, Asszony a sötétedő játszótéren című szövegek.

A Párducpompa címet viselő szöveg különleges ebből a szempontból, hiszen a narráció alapján egyszerre két csoporthoz is besorolható. Egyrészt az előző csoporthoz tartozik, hiszen az elbeszélő jelenléte meghatározó a történet alakulása szempontjából, de az írójára vonatkozó közvetlen utalást maga a szöveg nem tartalmaz. Az író személyének megjelenítése ettől válik izgalmassá, mert látensen, kimondatlanul is nyilvánvalóvá teszi ezt a helyzetet, mivel a kötet címadó szövegéről van szó. A novella kitüntetett pozíciója - kötetzáró helyzetéből adódóan is - meghatározó szereppel bír, hiszen a kötetet elolvasva, azt bezárva, a Párducpompa címhez jutunk újra, s így szépen manifesztálódik a tudatos játékosság, az alkotói szándék.

Az egyes szám első személyű elbeszélésmód harmadik csoportjába azok a szövegek tartoznak, amelyekben az alkotó tudatosan reflektál saját személyére. Élményeivel, megjelent szövegeivel beazonosíthatóvá válik maga Tóth Krisztina. Ehhez a csoporthoz a következő szövegek sorolhatók: Táncol a nyelv a fürdőszobában, Verset állva, A fésű, a kréta, meg a vonalzó, A pálya őre, Kimenő hívás, A szatyros nő, Bumbi születésnapja és Az a bogaras olasz című tárcák tartoznak.

Egyes szám harmadik személyű, mindentudó narrációs pozíció jellemzi az alábbi írásokat: Hét táska, Holland süti, Termál, Lufi, Anglia, Tetőterasz, A megnyalt ember, Tetkó, A berlini járat, Fanny és Alexander, Zsíros deszka, Ágy, asztal, Harminckét év, Kutyás történet, Felhő Tihamér szerelmei, A könnyező tigris, Mozi, Inge nem válaszolt, Öreg kutya, Tavaszi kollekció, Kesztyű, Szeparé, Prérikutyák, Üvegfrizbi, Szag, Pogi néni, Málta, Jégterasz.

A többféle narráció egy pillanatra sem válik zavaróvá vagy követhetetlenné, hiszen minden egyes szöveg zárt struktúrájú. A narráció sokfélesége sokkal inkább a jelentés gazdagítását szolgálja, amennyiben a megszólalásmód sokszínűsége és a kötet egészének szerkesztettségében létrehozott zárt struktúra lehetővé teszi, hogy a háttérben egy nagyon is határozott alkotói hang többféle szinten létrehozott pozícióinak megszólalását feltételezzük. Az egyéni problémákat felvonultató vallomásos beszédmódtól, a nemzeti-kulturális meghatározottságú, továbbá az egyetemes emberi kérdésekre választ kereső gondolkodó/író alakváltozásainak lehetünk befogadó értelmezői.

Amikor az életről beszélünk, a legkézenfekvőbb toposz az utazás, amely evidenciájával szinte láthatatlanná válik. Az utazás az életút kifejezője, amely valamennyi szövegben meghatározó jelentéssel bír. Az utazás mellett a megjelenített, változatos közlekedési eszközök is lehetőséget kínálnak az elemzéshez. Ha megvizsgáljuk a szövegeket, akkor izgalmas mintázat bontakozik ki előttünk. Az utazás motívuma is több szinten pozícionálja az elbeszélőt.

A metró és a földalattihoz vezető aluljáró legtöbbször a társadalom peremére sodródott emberek gyűjtőhelye (Szag), a metrón való találkozások súlyos, elrejtett, időben távoli, de nem feledhető traumák felszínre bukkanó területévé válik (A fésű, a kréta, meg a vonalzó).

A busz, a troli, a taxi fontos közlekedési eszközei főhősünknek: a Sötét égbolt, Bizsu, Troli, Huszonöt lépcső, A berlini járat, Préri kutyák, Üvegfrizbi és a címadó Párducpompa című szövegekben. A közeli helyek, a város, a környék bejárását segítő eszközök izgalmas mozgó helyszínei a világra való rácsodálkozásnak. A vasút már távolabbra visz, túl a határon, túl a határainkon. Az utazás időtartamának hosszával arányosan megnő a megismerhető világ területe is. Az úton levés idejének meghosszabbodásával, több idő marad az eseményekre, a tapasztalatok megosztására. A Kiment a ház az ablakon és a Valakit megbüntetek! című szövegek határok átlépését érzékeltetik. Az egyik az országhatárét, a másik önmagunk határát. Az országhatáron át hetente ingázó munkások tömege az egyéni boldogulás reményében hagy hátra gyermeket, családot, hazát, míg a Valakit megbüntetek! kalauza egy sérült gyermek miatt lépi át saját maga határát, hogy egy korlátokat betartani képtelen gyermek-ember biztonságban érezhesse magát.

A vízi járművek is részt kapnak a közlekedési eszközök jelképes rendjében. A könnyező tigris és az Inge nem válaszolt utazó alkalmatosságai mind az életből a halálba való tartás jelképeivé válnak. A könnyező tigris történetben vízibicikliről van konkrétan szó, a haldokló kölcsönzős a túlpartot vizsgálja beletörődve, sejtve jövőjének alakulását. Az Ingen nem válaszolt című novellának eredetileg Kishajó volt a címe. A szerző az absztrahált probléma helyett a konkrét problémára változtatta a szöveg címét, ami személyesebbé teszi a történetet, annak ellenére, hogy a történet valódi szereplőinek nincs neve, csak annak a személynek, akinek hallgatása túlnő mindenen a férfi életében. A reménytől megfosztott férfi küzdésképtelenné és ez által életképtelenné válik.

A legnagyobb távolságokat szellemi és lelki értelemben a leglassúbb helyváltoztató mozgás eredményezi. Ám a séta, a gyaloglás terei is különbözhetnek. A plázák, a bevásárló központok terében egy szemlélődő magatartású tárgyilagos hang közvetít, akit leginkább álló vagy ülő pozícióban tudunk elképzelni. Mintha moziban ülne, és kisfilmeket pörgetne az élet a szemei előtt. A Hét táska, Lufi, Mikulássapka, Mozi, Szeparé a világ anyagiasságáról, az anyagiság okozta károk lelki, szellemi elviselésének lehetőségeit viszi színre. A pláza a sziget metaforájává válik ebben a kötetben, hiszen a lakóhelytől különböző tér szigorúan őrzött terében nem lehet lakni, csak ellátogatni. A fogyasztói társadalom csúcsminőségű termékeinek látványos és vonzó terében csak az attól idegen viselkedési minták válnak érdekessé. Ezzel ellentétben a külső tereken megtett utak valódi változásokat eredményeznek. A séta cselekvése a Pörgettyű, Verset állva, A pálya őre, A megnyalt ember, Kutyás történet, Öreg kutya, Kimenő hívás, Kesztyű, A szatyros nő, Pogi néni, Jégterasz, Asszony a sötétedő játszótéren című szövegekben bír jelentőséggel.

Fontos még a belső terek, az intim szféra megjelenítése. A ház, a kert, a lakás bejárása már egy titkokkal terhelt belső világ beutazására utalnak. A Táncol a nyelv, Sötét égbolt, Holland süti, Tetőterasz, Fanny és Alexander, Leesett a tantusz, Belső kéménykár, Zsíros deszka, Felhő Tihamér szerelmei, Thriller, Málta című történetek közül a kitűntetett első helyen álló szöveg jelenti a kulcsot. Ebben a körülmények hatására idegenné váló megszokott tér a nyelv hatására válik ismét biztonságossá és megnyugtatóvá. Ennek a megállapításnak az igazsága a kötet valamennyi szövegére érvényessé válik, hiszen a befogadó is kényelmetlenül érezheti magát az ábrázolt kényelmetlenség érzetét keltő helyzetekben, egészen addig, míg a helyzetnek megfelelő kód el nem kezdi működését. A szöveg kivált az olvasóból egy hatást, amelynek révén megérezzük és megértjük a helyzetek okait. A szövegválogatáshoz a Sötét égbolt záró sorai nyújtanak segítséget, miszerint: "Hideg van, egyre hidegebb, és ül a mellkasomon a makacs légszomj, fent pedig alacsonyak a fellegek, csillagtalan az ég. Mintha egy sátor borulna mindnyájunk fölé."

Ez a gondolat lehet a kulcsa annak, hogy mégis biztonságosnak érezhetjük a világunkat, hiszen egy közös tulajdonság köt össze bennünket: emberi mivoltunk, a maga erényeivel és gyarlóságaival. Ennek a szövegnek eredetileg Csillagtalan este volt a címe, aminek megváltoztatása is hozzájárul ahhoz, hogy kulcsszövegként funkcionáljon a novella. A csillagtalan fosztóképzős szóalak jóval reményvesztettebb jelentést sugall, mint a sötét, az este alkalmiságát pedig az égbolt állandósága váltja fel, amelynek hatására már nemcsak a sötétséget okozó felhőket, de a mögötte állandóan világító csillagok emberi tudatot megnyugtató biztonsága is felsejlik. Kant örökérvényű mondata is eszünkbe juthat: "Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem." A meglévő, bár olykor eltakart, nem látható igazság biztonságának megjelenítése elég erőt ad a későbbiekben ábrázolt borzalmak és igazságtalanságok elviseléséhez.

A kötetet vizsgálva izgalmas távlatokat nyitnak azok az alkotások, amelyekben kulturális, illetve irodalmi utalásokat találunk. Az allúzióknak két formáját különíthetjük el. Egyrészt vannak azok a művek, melyeknek lezáró részében csattanóként bukkan fel egy-egy ismert szöveg jól felismerhető átírásban, ide tartoznak a Sötét égbolt, Huszonöt lépcső, Verset állva, A pálya őre és a Prérikutyák. Másrészt vannak olyan írások, amelyeket egy ismert szövegre való rájátszásként tekinthetünk, ezek a Termál, Kiment a ház az ablakon, Kutyás történet és az Üvegfrizbi.

Az első csoportba tartozó, csattanóként beemelt rájátszások hatásmechanizmusát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a hétköznapi történeteket olyan kulturális kontextusba emeli a szöveg végi utalás, ami visszafelé válik megvilágító erejűvé, s ezért vissza is csábít az újbóli elolvasáshoz. A Sötét égbolt című alkotás végén található kérdéssorozat az Úr és Ábrahám alkujára emlékeztet, Mózes első könyvének 18. részében található történetre, amikor Sodoma és Gomora elpusztításának tervébe avatja be az Úr Ábrahámot. Az erkölcsi romlottság mértékét itt nem a szexuális deviancia jelenti, hanem az idegengyűlölet. Az idegengyűlölet bűne azért is válik még hangsúlyosabbá a bibliai textus játékba hozásával, mert a bibliai korban, az ősi kultúrákban a vendégszeretet alapvető követelménynek számított. Ha megvizsgáljuk Ábrahám történetét, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy Ábrahám azért lett kedves Isten előtt, mert jó szívvel látta vendégül a hozzá látogató idegeneknek álcázott angyalokat.

A Huszonöt lépcső alaphelyzete, miszerint egy karcsú, gyönyörű szőke hajú lányt hogyan venné fel egy busz Európa különböző nagyvárosaiban, Hágában, Lisszabonban, Bécsben és Prágában leginkább a Drei Wetter Taft márkájú hajlakk reklámjára emlékeztetett. A képzelet játéka, a hazai valóság ábrázolásának relatívvá tétele teszi igazán kegyetlenné a történetet. Ezzel a hangolással, már más jelentésmezőt nyit meg a beszélő hangsúlyozott késés tapasztalata, mert a késés élménye itt nem csupán az egyén kínos érzését hivatott kifejezni, hanem egy egész nemzet lekésését, az emberibb, élhetőbb Európáról. A szöveget lezáró bekezdés finoman idézi számomra Radnóti Miklós Nem tudhatom című versének a következő sorát: " s a gyárak udvarában komondor hempereg;" A tragikus sorsú költőt felidéző allúzió ráerősít az eddigi értelmezésre, és szomorú következtetéseket vonhatunk le az emberi kegyetlenségek okairól.

A Verset állva történetének ideje a költészet napja, ezért kézenfekvőnek tűnik, hogy a megidézett irodalmi hagyomány nem más, mint József Attila költészete. A helyzetből adódik az a különleges tapasztalat, hogy a szerző költőként szereplője a szövegnek, ennek folytán játékba hozva az alkotó lírai énjét. Kézenfekvő tény, hogy a lírai és prózai alkotások más-más lelki hangoltságot feltételeznek, és az előbb tárgyalt utazás toposz elemzése során támadhatott némi hiányérzetünk a közlekedési eszközök felsorolásakor, hiszen az alkotó eddigi lírájában oly fontos szerepet kapó repülőgép egy novellájában sem jelent meg ebben a kötetben. A Magas labda kötet ars poétikus költeménye, valamint a Világadapter borítója valami olyasmit sejtet az olvasóval, hogy itt főleg a lét szellemi meghatározottságáról lesz szó.

A József Attila versek átírása az utolsó előtti bekezdés bravúrja, mely a vers zeneiségére reflektálva a slam poetry költészetre emlékeztet.

A pálya őre című alkotás az emberi test kiszolgáltatottságán keresztül érzékelteti a hatalomnak való alávetettség elleni tehetetlenséget és az abból fakadó elkeseredést. A záró bekezdések egyszerre idézik fel a 1984 Big Brotherjének arcát, és átírásként a Miatyánk záróformulájára játszik rá a szöveg: "Övé az ország, ahol élünk, övé a hatalom." Izgalmas és egyszerre félelmetes jelentéssel gazdagodik a tartalom, ahogyan a két szöveg egymásba ér, miszerint, ha az ember elfordul a transzcendens világtól, akkor a világi hatalmak jelentik számára a legmagasabb távlatot, ami lelki-szellemi értelemben csak rabszolgaságot és kiszolgáltatottságot jelenthet.

A Prérikutyák történetét ihlető esemény, az író-olvasó találkozókon kommunikált Questor-botrány volt, ám a szöveg túlmutat az ihletet biztosító alkalmi jellegen. Ennek garanciája éppen a jól felismerhető irodalmi rájátszásból fakad. A koldusok gátlástalan kifosztása ellentétes hatást vált ki, mint Móricz Hét krajcár című novellájának végkimenetele, hiszen megbotránkozással vegyes dühöt érzünk, akárcsak a rezonőr figura, aki mintha a befogadó lelkéből szólna. Ám a végjáték párhuzamba állítható a móriczi szöveggel, hiszen, ahogy ott is a család szegénysége kétségbe ejtőbb a koldus szegénységénél, itt a prérikutyáknak nevezett kolduspárban több emberséget láttat az alkotó, mint az őket kifosztó lelketlen alakban, akit egy szinekdochéval csak melegítősnek nevez a narrátor, míg a prérikutyák esetében egy asszonyról és a párjáról, egy férfiről beszél.

Az Asszony a sötétedő játszótéren az ismert ószövetségi gondolatra játszik rá, az Ézsaiás 43-ban olvasható, majd az evangéliumban Jézus által újrafogalmazott: "Neveden szólítottalak, enyém vagy" gondolatra rímelnek rá a záró sorok: "Jó hírt, üzenetet, amit nekem is tovább kell adnom: Én tudom, hogy te ki vagy." A karácsonyi ünnepkört és az emberi jóakaratot tematizáló szöveg az utolsó előtti a kötetben, ami azért fontos, mert a jobbára nyomasztó és a komfortzónánkból kimozdító szövegek után reményt keltő üzenettel rendelkezik a történet.

Az irodalmi rájátszások másik csoportjába tartozó szövegek azok, amelyeknek alapjául egy ismertebb szöveg szolgált. Elsőként a Termált olvashatjuk, ezt tekinthetjük a 1952-ben keletkezett Fazekas Anna Öreg néne őzikéje című szöveg kifordításának, ami leleplezésként is értelmezhető. A kultikussá váló propagandaszöveg napjainkban már csonkított formában jelenik meg, de töretlen népszerűségnek örvend. Azt gondolom, ez a képeskönyv minden gyermek könyvespolcán ott volt az én generációmban is. Nekem az 1981-es tizedik kiadásban van meg, amit 135.000 példányban nyomtak az impresszum alapján. Magam is meglepődve tapasztaltam, amikor újra megjelent ez a könyv változatlan illusztrációval a könyvesboltok gyermekeknek szánt polcain. Gyermeki izgalommal vettem le a polcról a könyvet és kerestem az úttörős passzust, hogy vajon benne hagyták-e? Természetesen hiányzott az a rész, de hogy ez a hiány most valóságos jelentéssel telítődik, azt nem gondoltam volna. A szöveg leleplező erővel hat, nemcsak a termálfürdő takarítónőjének képmutató gonoszságát leplezi le, de leleplez egy egész társadalmat, mintha egy áthangolt, de alapjaiban ugyanolyan igazságtalan és könyörtelen rendszer működne körülöttünk.

A Kiment a ház az ablakon jól ismert gyerekdal szövegét is áthangolja az alkotó. A vénasszony nem marad bent, hanem maga is továbbáll egy jobb élet reményében.

A Kutyás történet, Csehov, A kutyás hölgy című novelláját emeli be az értelmezői horizontba. A szöveg legjellemzőbb alakzata a hiány, ami itt is biztosítja a történet működését. Véleményem szerint ebben a szövegben éri el a kötet a csúcspontját, mert a művészi megalkotottság és a stilizáció egyidejű jelenléte erősíti a szöveg teljesítőképességét. A kutya fontos motívuma a kötetnek és egyáltalán az életműnek. A négy novella, amiben kutyák szerepelnek, A megnyalt ember, Kutyás történet, Öreg kutya és a Prérikutyák mind a nevezett állat, emberrel rokonítható vonásait emeli ki. A hűség, az alázat, a kedvesség, az önzetlenség, az emberség jelképe az ember legjobb barátja. Ebben a szövegben az a különös, hogy a hűség jelképe valójában egy hűtlenségről szóló történet emblémájává válik, ezzel teremt feszültséget a szövegben. Talán az sem a véletlen műve, hogy ez a szöveg az aranymetszés szabályának megfelelően helyezkedik el a kötetben, előtte 26, mögötte 13 történet olvasható.

Az Üvegfrizbi két nehéz sorsú férfiról szól Zozóról és Pepéről, akik alkalmi munkából próbálják eltartani magukat. Steinbeck, Egerek és emberek című klasszikusa idéződik meg a tudatunkban, de a végkimenetel tragikussága elmarad. Egy sokat mondó gesztussal zár a történet, ahogyan Zozó óvatosan kiemeli az alvó Pepe kezéből a bebugyolált, mikróba való üvegtányért, ami az élet, a létezés metaforájává válik. Hiszen a Pepe számára legnagyobb értékkel bíró tárgy más számára már értéktelennek tartott vacak, éppen úgy, ahogy Pepe élete és létezése csak Zozó számára fontos, s másoknak értéktelen. A Sötét égbolt című szöveggel is kapcsolatot tart a történet, ha a kötet egészét vizsgáljuk, mert itt a fogyatékos Pepe az, aki az utcai padra lefeküdve látja a Göncölt és hívja fel társa figyelmét a csillagok rendjére, így értelmezhetjük úgy a szöveg elhelyezését, hogy a kötete végére helyre áll a világ rendje.

Véleményem szerint a kötet egyik alapvető kérdése a valóság és a fikció kapcsolatának sokszorosan terhelt viszonya, a művészet és az élet sokszor érthetetlen, de ennek ellenére nagyon is érzékelhető összefonódásának színrevitele. Két szövegben is megfejthetetlen titkok képezik a történet alapját, az egyik a Felhő Tihamér szerelmei, a másik a kötet címadó tárcája. Amikor egy irodalmi szövegben más művészeti ág alkotásai jelennek meg, akkor felmerülhet bennünk a párhuzamba állítás lehetősége, a megalkotott képet akaratlanul is metaforaként kezdjük vizsgálni. Így történik ez az alábbi passzusnál is: "A megnyitó végére valami felfoghatatlan dolog történt. A nagy méretű festmény előtt, mintha az egy óriási tükör volna, létrejött ugyanaz az embercsoport, amelyik a képen volt látható. Ugyanazok a nők álltak a kép előtt, mint a képen, ugyanabban a pózban, csak éppen felöltözve. Szemmel láthatóan nem ismerték egymást, és szinte hipnózisban, akaratukon kívül engedelmeskedtek a titokzatos koreográfiának, amelyik kijelölte helyüket a kivilágított kiállítótérben." A olvasott jelenet meglehetősen merész elképzelése, megalkotottsága valami másra kívánja felhívni a figyelmünket. Arra az örök kérdésre születik itt egyfajta sajátos válasz, amit Arany János a Vojtina ars poetikája című költeményében is tematizál, hogy mitől válik hitelessé egy művészi alkotás? Ha a költemény elhíresült sorait vizsgáljuk: "Nem a való hát: annak égi mássa/ Lesz, amitől függ az ének varázsa", akkor megalkothatunk egy olyan magyarázatot a vizsgált szöveg alapján, hogy a művész, az alkotó intuíciós képességével valamit megsejthet a világ igazságaiból. Habár a kötetet vizsgálva az alkotói tudatosság megfigyelése volt a cél, ez a szöveg éppen ezt a feltételezést érvényteleníti. A névtelen festő megalkotott hőse, Felhő Tihamér, akinek szerelmei valóságossá válnak a történet megalkotott terében és idejében. Ezt így kommentálja hősünk: "Az ember fest, fest, aztán néha magától történik valami. Nagy ritkán. Mint ma is." A valóság és a fikció kettősének elméleti tételét, a huszadik században a valós, a fiktív és az imaginárius hármassága váltotta fel. Ennek a tézisnek a művészi újrafogalmazását tételezhetjük nemcsak itt, hanem a Párducpompa című szövegben is.

A meglehetősen realista elemekkel dolgozó szöveg elhiteti velünk azt, mintha a narrátor egy nagyon is hétköznapi esemény egyszerű krónikása lenne. A fotózás aktusa, a tárgy leírása: "A fekete fémtárgy úgy néz ki, mint valami ovális, lehegesztett sminktáska, oldalt van is rajta egy apró fémfogantyú. A funkciójára viszont semmi sem utal: rejtélyes, tömör és megfejthetetlen." a dokumentációs jellegre erősít rá, ahogyan a falfelirat alapján a jól beazonosítható útvonal is. Tulajdonképpen ezek a gesztusok árulhatnak el valami fontosat a szerző alkotási módszeréről, hiszen Tóth Krisztina prózáját ezen a ponton érzem a legközelebb a tárgyias költészet alapvetéseihez. Mivel a kötet utolsó mondata egy egyre távolodó szemlélődő ember gondolata: "Hajolgatnak és ringanak az aszfalton soványan, mint a piszkos víz felett a mélyben rögzített bóják." értelmezhetővé válik úgy is, mint a hétköznapi élet szereplőit és eseményeit absztraháló, az élet mélyebb értelmét hordozó üzeneteket intuitív módon megsejtő, azt a nyelv eszközeivel érthetővé, elérhetővé tévő gesztusként utal nemcsak az írásra, hanem egyáltalán a művészetre.

A kötet címe is többszörös jelentéshordozóvá válik, hiszen az utolsó, önálló szöveg címeként a párducmintás cicanadrág és a "Párducpompa" felirat esetében, egy esztétikai értelemben inkább leminősített valóságdarab találkozik egy nagyon is esztétikusnak minősíthető összetett szóval. A valóság és az absztrakció egy látszólagosan esetleges esemény apropóján kapcsolódnak össze, ami által a jelentéstöbblet termelődik. Ám az igazi attrakció, a kötetcímmé válása a szónak. Az olvasás klasszikus mintázata alapján utoljára olvasott szöveg egyszerre szerez nekünk olvasóknak örömet azzal, hogy végre felfedi a titkot, hogy miről szól a címadó történet. Másrészt viszont feszültséget kelt azáltal, hogy az utolsónak olvasott szöveg imagináriusnak érzékelt létezését transzformálja egy nagyon is valóságos létezéssé, miszerint a kötet, azzal a címmel, hogy Párducpompa ott van a kezünkben, mindenféle érzéki tapasztalhatóságával együtt. A kötet borítóján látható kép, valamiféle kárpit elmosódó párducmintás motívuma, a kötet hátsó oldalán már csak a fekete alapon felsejlő absztrakt aranyszínű mintává válik, ami értelmezésem alapján, az absztrakciós gesztus értékteremtő erejére hívja fel a figyelmünket.

Végső soron megállapítható, hogy Tóth Krisztina legújabb kötete egy mélyen önazonos szerzői világ reprezentációja, amelyben a világ megismerhetőségének tudatos és tudattalan aktusainak színrevitele az olvasó önmegértésének is remek alapját képezheti.

Magvető, 2017, p. 200

A szöveg rövidített változata korábban már megjelent a kulter.hu oldalon: https://kulter.hu/2017/10/titokzatos-torvenyek/

Czomba Magdolna